Ki ne szeretné közülünk szabadidejében a természetet járni, erdőket, túraösvényeket bebarangolni? Vagy csak egy félnapos kiruccanás erejéig meglátogatni egy közeli kirándulóhelyet. De vajon hányan gondolnak bele, hogy nézhetett ki a közvetlen környezetünk többezer évvel ezelőtt, milyen állatok otthonául szolgált, milyen volt a klíma, na és a környéken élő emberek hogyan alkalmazkodtak mindehhez?
Az Évszakok című francia dokumentumfilm pont ezekre a kérdésekre próbál választ adni közel 100 percben. Ne számítsunk tehát távoli, egzotikus állatokra vagy növényekre, de tengeralatti felvételekre sem. A képeken ma is nagyon jól ismert állatfajok jelennek meg, mégis különleges látni őket és az életük egy-egy mozzanatát közelről, úgy értem extrém közelről. Például egy szarvasbogár hosszú röptét függőleges testtartásban, a farkaskölykök életének első pillanatait vagy épp egy kifejlett barnamedve laza fára mászását. Az Évszakok az európai kontinens élővilágáról szól és annak változásairól az elmúlt tízezer évben, középpontban az erdővel. Mert a földörténeti közelmúltat nevezhetjük itt az erdők aranykorának.
Úgy tizenkétezer évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak enyhülésével, a hőmérséklet lassú emelkedésével és ezáltal a talaj felmelegedésévével új korszak kezdődött, a fák kezdték el meghódítani a kontinenst. Kialakultak ma ismet formában az évszakok és az erdők, melyek számtalan ma is létező vagy már kihalt faj élőhelyét jelentették. Például gondoltuk volna, hogy a vadlovak vagy az amerikai filmekből ismert bölények is eleinte a rengetegben éltek? Vagy, hogy a jávorszarvasok az ember beavatkozása előtt a sokkal délebbi erdőkben is megtalálhatók voltak?
A különleges operatőri munka, a fény-árnyék játékának kreatív kihasználásán túl, a mai európai szemnek teljesen megszokott és mindennapi környezetet képes úgy bemutatni, hogy az igazi élmény legyen minden nézőnek. A képek által pontosan érthető már miért vilgos pöttyös a szarvasborjú bőrének mintázata: az erdőbe beszűrődő napsugarak által fénypontjait utánozza, ezáltal jobban bele tud olvadni környezetébe. De percekig vadlovakkal vágtázó kamerát vagy népes farkasfalka vadászatát közelről nyomon követőt azért ritkán látunk. A narrációt viszont csak lassan adagolják a rendezők, sokszor 1-2 percig is peregnek a képek kommentár nélkül. Ez azonban egyáltalán nem viszi a filmet unalomba, épp ellenkezőleg, sokkal befogadhatóbbá, könnyedebbé teszi azt és bőven hagy időt egyéni gondolatoknak is. Az átadott információk nem közhelyesek, rengeteg figyelemfelkeltő és megragadó részletre világítanak rá. Itt említeném meg, hogy a film magyar narrátora Kulka János, ki ne szeretné az ő selymes és nyugatató hangját? A zene is fantasztikus, épp, mint egy modern kalandfilmé, amely meghozza a néző kedvét és a képernyő élé szegezi.
A téli képek alatt szinte érezzük a csontokig hatoló hideget, tavasszal viszont kedvünk támad kirándulni egyet az erdőben. Ahogy az alkotók minden évszakot bemutatnak, végigvezetnek korszakokon, bár a környezet változik, az az érzésünk támad, hogy az erdő maga örök. Többezer évig ugyanolyan tudott maradni, az ember csak a háttérben, utalások szintjén jelenik meg. De az idő előrehaladtával őseink egyre hatalmasabb területeket vesznek bitrokba, majd saját igényeiknek megfelelően formáljaák a tájat, ami viszont nem mindig szemet gyönyörködtető. A mezőgazdasági forradalom, majd az emberi történelem nagy változásai mind hatalmas befolyással vanank a természetre és az állatvilágra. Emlékezetes kép marad, ahogyan egy világháborús katona figyeli és lejegyzi a madarakat egy lövészárokból, majd egy lassú átvezetéssel a harci gázok kerülnek párhuzamba a mondern, vegyszerezett mezőgazdasággal. Bár szerencsére nem kap túl nagy hangsúlyt, a film végére megjelenik a modern ember környezete is és az általa fromált erdő is.
Végülis az ember megváltoztatja a teljes élővilágot, szűkebben vett, több tízezer éves fejlődés eredményét és magukat az évszakokat is. De ha képesek vagyunk örök városokat építeni, arra is képesek kell lennünk, hogy megőrizzük a természetet a világban, saját magunknak és az állatoknak, akikkel osztozunk ezen a Földön. A természet még nem adta föl, még ellenáll, nincs késő a cselekvéshez, hisz közös történetünk még nem ért véget.
