Vitán felül áll, hogy napjaink legnagyobb és legégetőbb problémája a globális felmelegedés, valamint ennek okozói: az elképesztő ipari szennyezés és a túlzott fogyasztás. Leonardo DiCaprio régóta ismert a környezetvédelem melletti elkötelezettségéről és aktivistaként, hírnevét felhasználva eddig is sokat tett azért, hogy az emberek figyelmét felhívja a klimaváltozás tényére és a kilátásokra, amit mindez előrevetít. 2016 végén egy egész estés dokumentumfilmmel állt elő, amit a TIFF-en (Torontói Nemzetközi Filmfesztivál) történő bemutatása után ingyen elérhetővé tettek világszerte.

     A színész az ENSZ békenagyköveteként a klímaváltozás témájában, bejárta a bolygót, hogy bemutassa a jelenlegi helyzetet a különböző régiókban. Már az elején, főleg az európai nézőnek felettébb furcsa lehet, hogy az USA-ban konkrétan még mindig heves viták folynak a globális felmelegedés létezéséről. Itt, Európában egy kicsit is tájékozottabb ember számára ezek tények és az okairól is tud beszélni egy általános iskolás gyerek is, köszönhetően többek között az olyan aktivistáknak, mint DiCaprio. De úgy tűnik, az Egyesült Államokban ez nem egy elfogadott tudományos tényállás, hanem konfliktus tárgya az egyes csoportok között. Ahogy az lenni szokott, itt alapos ismeretekkel rendelkező tudós körökről beszélünk, illetve az ipari és pénzügyi lobbicsoportok generálta szkeptikus véleményformálókról. Mégis teljesen elképesztő, hogy valósággal hit kérdést csinálnak egy ennyire nyilvánvaló jelenségből. Az okok persze triviálisak, a film nem is kertel, nem általánosságban beszél az ellenzőkről, hanem konkrét neveket és cégeket is említ. Ez nagy erény. Merthogy, amint a láthatjuk, a globális felmelegedés nyilván nem puszta utópisztikus elmélet, hanem már javában jelen van és igenis formálja a globális gazdasági, politikai helyzetet. 

     A blogon már említett Home című film, 2009-ben(!) bemutatta a kanadai kátrányhomok és az indonéziai pálmaolaj termelését és az evel járó elképzelhetetlen pusztítást. Az egyik legnagyobb globális katasztrófaként beszél ezekről hosszabban DiCaprio is. Sajnos pont azokat az ökoszisztémákat tesszünk tönkre a legnagyobb mértékben, amik jelentősen segítenének a globális klíma stabilizáslásában. Az Arktisztól a csendes-óceáni kis szigetekig, Miamitól Indiáig, vagy Kínától az óceán fenekén levő korallzátonyokig a saját szemünkkel láthatjuk a mértéktelen szennyezés pusztító hatásait.

     A filmben a rengeteg szakértő tudós mellett megszólal Ban Ki Mun, az ENSZ előző főtítkára, Elon Musk, Barack Obama vagy maga Fenrec pápa is. Nem meglepő, hogy ilyen hiteles és nagy befolyással rendelkező személyiségekhez is el tud jutni DiCaprio, aki ezzel egy példátlanul komplex és teljes képet tud adni és felhívja a figyelmet súlyos helyzetünkre. A megoldást megnehezítő egyik fő globális probléma megvilágítható Indiában,   ahol ma is 300 millió ember él vezetékes víz és áram nélkül. Hogyan lehetne elképzelni India fejlődését, ha ekkora embertömeg problémáját nem orvosolják és hogyan orvosolhatnák úgy, hogy ezzel párhuzamosan ne növekedjen az áram és a víz biztosításából következő szennyező anyagok kibocsátása? Valamint elvárhatjuk-e, hogy ezek az emberek ne kívánják és ne vágyakozzanak  a nyugati világ jólétére és bőségére? Nehéz kérdések, a konkrét válaszok és egyértelmű elképzelések kidolgozása még várat magára.

     Ma már Kína a legnagyobb szén-dioxid kibocsátó, azonban élen jár a megújuló energiára való átállásban is. A skandináv államok egyre nagyobb százalélkban támaszkodnak a megújuló energiákra. Ezt kellene követnie minden országnak. A probléma megoldásának konstruktív fórumaként a filmet végigkövetik a 2015-ös párizsi klímakonferencia előkészületei és a keretegyezmény aláírása, ahol maga DiCaprio is felszólalt. Kétséges azonban, hogy mindez elégséges-e és nem csak súlytalan, csupán szavakban kinyilvánított szándékokról van-e szó, figyelembe véve például az USA-ban azóta bekövetkezett politikai változásokat. Az alapok le vannak rakva, az igazi célok és cselekvésre való szándék még mindig kétségesek.

     Talán nem lehetetlen azonban kiutat találni. Amíg a világpolitikai gépezet csak lomhán tudja a helyes irányba kormányozni társadalmainkat, mi, az egyén szintjén is rengeteget tehetünk. Ezeket sem csupán általánosságban tárgyalja az Özönvíz előtt, hanem tényszerűen beszél életmódunk környezettudatosabb irányba való átformálásáról. A már jól ismert hulladék szelekció, közösségi közlekedés vagy álalános erőforrás megosztás mellett, az átállás kulcsai a szénadó lehet, a marhahúsfogyasztás drasztikus csökkentése vagy a fokozott odafigyelés arra, hogy honnan származó és miből előállított termékeket fogyasztunk. A globális hőmérséklet exponenciálisan fog nőni, ez tisztán látható, de még nincs késő, még eldönthetjük, hogy mit tudunk és mit akarunk tenni ez ellen, közösen, azonnal. Mielőtt még a következmények visszafordíthatatlanná válnának.