A tudatosan egészséges életmódra való törekvés napjainkban egyre népszerűbb és rengeteg ember mindennapi életét gyökeresen megváltoztatja. Az erre kicsit is fogékonyak szabadidejének jó részét kitölti a sport vagy a rendszeres mozgás valamilyen formája. A futás kézenfekvő, mint egyszerű, minimális  előkészületet vagy felszerelést igényelő sportág, mégis annyira összetett, hogy csak az igazán profin művelők juthatnak el magasabb szintjeire. Nemcsak az egészség megőrzése, annak visszaszerzése vagy a jó közérzet a cél. Saját magunknak szeretnénk bizonyítani, hogy képesek vagyunk elérni, amit magunk elé tűztünk, le tudunk mondani valamiről vagy változtatni tudunk rossznak tartott szokásainkon.

     Mint mindig, akadnak azonban olyanok, akik jóval távolibb és sokkal nehezebben elérhető célokat tűznek ki maguk elé. Adott egy 246 kilométeres táv, majdnem a közepén egy 1200 méteres heggyel és egy 36 órás minimális szintidő. A Sparthatlon 1983 óta  minden ősszel megrendezett ultramaratoni futóverseny, a világ egyik legkeményebbje. Erről egy egyedi, teljesen őszinte, kreatív dokumentumfilmet forgatni önmagában komoly kihívás, hát még párhuzamosan le is futni azt, egyébként már sokadszor. Simonyi Balázsnak mindez sikerült, nem is akárhogyan.

    A film során több versenyző útját és magánéletének egyes pillanatait követhetjük nyomon. A rendező nemcsak magához enged extrém közel, de minden szereplője őszintén vall a futásról, életéről és motivációiról, ami mindenkinek más és más. Az ember feletti sportteljesítményen túl, van aki tovább akar lépni élete egy nehéz szakasza után, bizonyítani, felejteni, elengedni és más szintre lépni vagy lerakni egy terhet, és tiszta lappal indulni. Láttszólag nem is erre alkalmas a futás, de a komoly koncentráció, a célok kitűzése, az összpontosítás és a fegyelem sokminden mást is eredményez és olyan dolgokban segíthet az ember életében, amiben nem is gondolná.

     Simonyi alkotásának legnagyobb erénye, hogy egyáltalán nem akar különösebb kézzelfogható értelmet adni az ultra maratonisták teljesítményének, egyszerűen csak nyíltan és egyenesen beszél erről az életfomráról. Itt bénítóan igazi és valós minden amit látunk: a sebeket közelről, a fájdalmat és az elkötelezettséget, a hangulatok váltakozását: szeretet-gyűlölet, motiváltság-kétségbeesés. Tökéletesen érzékelteti a hosszútávfutók lelki vívódásait, magányát és sziklaszilárd célorientáltságát. De kapunk őszinte öleléseket és szinte önkívületbe esett, a végletekig hajszolt és kimerült, hordágyon elvitt verenyzőket is.

     Kétségkívül az egyik legizgalmasabb karakter Béla, akinek eddig ötször nem sikerült teljesítenie a távot, ezért a szabályok értelmáben már nem indulhat. Az önmagának való bizonyítási vágy és az eltökéltség netovábbjaként, ő mégis saját szervezésben elindul a legendás távon. Katarzisként élhetjük meg útjának egyes csúcs és mély pontjait. A dramaturgiai hatásokat mesteri szintre emelő rendező úgy használja a táv nagyjából közepén elhelyezkedő 1200 méteres hegyet, vagy a versenyzők és kísérők (akik szintén kiemelt szerepet kapnak) belső küzdelmeit, örömét és csalódottságát, mint valami színházi kelléket. 

     A képek csodálatosak, ha nem ismerném az erre használt technikákat és nem tudnám, hogy futókat az operatőrök autón, kerékpáron, gördeszkán követnek, azt mondanám, hogy ő(k) is lefuthatott/lefuthattak legalább egy félmaratont. Manapság megesik, hogy túlzásba esnek a drónfelvételekkel, itt tényleg megfelelő mennyiségban kapunk egyébként kimagaslóan szép képeket a magasból. A nagylátószögű beállítások kreatívak és hozzáadnak a történetekhez, a katarzist a kitűnő lassított felvételek is erősítik. A zenét nem nevezhetjük túl hangsúlyosnak, annál többet ad a hangulathoz és gyönyörűen aláhúzza a drámát vagy a csapongó érzelmeket. A filmet fő vezérfonalként Simonyi monológjai követik végig, amint saját magával küzd, motiválja és lelkesíti vagy épp dorgálja önmagát,  miközben éjszaka megkergetik a kutyák, az esőben fölfele vánszorog vagy épp társait buzdítja. Egészen ritkán teremtődik ilyen őszinte és közeli kapcsolat rendező és nézője között.

    Az Ultra által sokkal jobban megérthetjük miért kötődnek ezek az emberek annyira a Spartathlonhoz, közelebb kerülhetünk az extrém sportolók világához és világossá válik számunkra sokminden a motivációjukról, a filozófiájukból és átérezzük az elképesztő sportteljesítmények súlyát és árát is. Mindemelett talán kedvet is kaphatunk egy kis koraesti kocogáshoz, néhány kilométerre mindenképpen.