Manapság nem nagy kuriózum drón felvételeket készíteni, kedvenc városunkról, tájakról vagy épp rendezvényekről mindennapos, hogy légi fotókkal, videókkal találkozunk. Yann Arthus-Bertrand, a francia fotós, újságíró és természetvédő aktivista azonban mégis a világon egyedülálló dokumentumfilmet alkotott.

     Az Otthonunk kizárólag légifelvételekből áll, amik viszont nem drón segítségével készültek, hanem főleg hőlégballonból és helikopterből rögzítették. A lenyűgöző perspektíváknak, teleobjektíves képeknek, csodás fényhatásoknak és nem mindennapi helyszíneknek köszönhetően, különlegesen egyedi alkotást láthatunk. 

     Dacára annak, hogy 2009-es filmről beszélünk, az emberiség jelenét és jövőjét felvető témák még soha nem voltak ennyire aktuálisak és égetően fontosak. Az élet keletkezése előtt Földünk forró, sivár égitest volt, amely nem kecsegtettt semmi jóval az élet számára. Azonban a víz, a termékeny talaj, a légkör és a mikroorganizmusok megjelnésével gyökeresen változott meg a helyzet. A film rendkívül élvezetesen, mondhatnám olvasmányosan adagolja az információkat, miközben pörögnek a káprázatos képek, amelyek legtöbbször egy kissé szokatlan formában kapcsolódnak a narrációhoz. Ez az alkotás egy fontos strukturális kelléke. A képek és a zene olyannyira lebilincselőek, hogy sokszor oda sem tudunk figyelni a szövegre.

     Földünk korához képest, 200.000 év csak egyetlen pillanat, ennyi ideje van jelen az ember. Az élet megváltoztatta bolygónkat, mi viszont jó úton haladunk afelé, hogy teljesen tönkretegyük azt. A filmben a homo sapiens csak a 20. perctől jelenik meg és innen, ha lehet még lenyűgözőbb képeket kapunk. Emberekről, életmódjukról és főleg a környezetükről, amelyet lassan elpusztítanak.

    De a légifelvételek sokszor teljesen mást juttatnak eszünkbe. A kanyargó folyók, mint erek a testben, erózió alkotta hasadékok képei, mint vörös sebek. Kivágott erdők, mint csontvázak, a Holt tenger sókirakódásai vagy a kanadai bitumen kiválasztó létesítmények képei, mint posztmodern festmények. Koncentrációs táborokra emlékeztető marhafarmok, a gleccserek táplálta, mélykék folyók és tavak gyönyörű, de vészjósló képei Grönlandon, amelyek megcsalhatatlan jelei a globális felmelegedésnek. Ember lakta Csendes Óceáni szigetek, melyek lassan eltűnnek. Vagy épp észbontó felvételek a kínai Sencsenről (Shenzhen), amelyről talán sokan nem is hallottak. Ötven évvel ezelőtt csak egy kis halászfalu volt, ma ugyanott többszáz felhőkarcoló tör a magasba, lakossága közel 12 millió.

     Yann Arthus-Bertrand körberepülte a világot, hogy megmutassa, hogy is néz ki az valójában, egy távolabbi, sokkal átfogóbb képet adó perspektívából. A garnélarák telepek, amelyeket mangróve erdőket kiírtva hoznak létre, a borneói pálmaolaj ültetvények, amik miatt lassan teljesen eltűnnek az őserdők, a haiti nyomor, nigériai halászfalvak vagy épp a vizet pazarló, fényűző Las Vegas, szemben a kelet-indiai teljesen kiapadt kutak ezreivel. Amerikai kertvárosok rendezett képe szemben az afrikai nyomornegyedekkel.

    A rendező a képünkbe vágja jelenlegi helyzetünket, számokban, adatokban, tudósok becsléseiben és persze vérfagyasztó képekben. Talán sokan nem is tudják, az egyik legnagyobb veszély, az északon lévő fagyott talaj, a permafroszt fokozatos olvadása és az ott tártolt metán felszabadulása, mely sokkal károsabban járul hozzá a globális felmelegedéshez a szén-dioxidnál. Rengeteg ehhez hasonló, hasznos tudásra tehetünk szert Arthus-Berthrand alkotásának megtekintése közben. A narráció egyre intenzívebben adagolja az információkat és szinte sürget mindenkit, hogy gyors és gyökeres változásra van szükség. A film magyar narrátor Novák Péter, akinek teljesítéményere nem lehet panasz. A dramaturgiát a zene is messzemenőkig támogatja, hol andalító, kellemes és lágy, hol baljós, feszültséget és zaklatottságot sugall. Van néhány ismétlődő motivum, ami ha lehet még befogadhatóbbá teszi az alkotást.

     A film mégis optimista szellemben végződik. Talán még nem késő változtatni. Mindenhol bővülnek a nemzeti parkok, Dél Koreában soha nem látott mennyiségben ültetnek erdőket. Costa Rica lemondott hadserege fenntartásáról, a költségvetése nagyrészét természetvédelemre fordítják. Egyre inkább próbálják óvni a tengerek élővilágát. Saját energiájukat kitermelő házak és városrészek jelennek meg. Dánia szélerőművei, hullámerőművek, napkollektormezők a sivatagban, mind bizakodásra ad okot.

   Az Otthonunk és ehhez hasonló dokumentumfilmek fontos célja és küldetése felhívni minél szélesebb körben az emberek figyelmét, hogy az utolsó órában vagyunk, a természet pusztítása soha nem látott méreteket ölt, mindennél fontosabb, hogy ezt megváltoztassuk. A sikerhez azonban minden egyénnek lehetőségeihez mérten hozzá kell járulnia. Az ember és a természet között harmónia, mértékletesség, értelem, megosztás kell, hogy legyenek a társadalmunk alapszabáyai.