Ereditleg a dizájner drogok olyan, tiltó listán levő szerek kémiai szerkezetének módosításával létrehozott anyagok, amelyek hasonló hatásúak, általában jóval olcsóbbak, mégsem minősülnek kábítószernek. Legalábbis megjelenésükkor. Ezek az egyre nagyobb teret nyerő újabbnál újabb tudatmódosító szerek folyamatosan jelennek meg és szedik áldozataikat úgy, hogy jóformán észre sem vesszük. Pedig itt történik a szemünk előtt, az utcákon és tereken, parkokban és megállókban. Trainspotting Budapesten, a való életben.

   Geri és sorstársainak mindennapjai elég szürkék és periodikusan ismétlődnek, rutinszerűen egymásból következnek a jól megszokott epizódok. De nem pont úgy, ahogy azt egy saját magából kiinduló átlagember gondolná. Ugyanis ők kemény drogfüggők, akik élete  a kábítószer körül forog. Ez határoz meg mindent és ez az, ami motivál, tettekre sarkall, életben tart és végül megöl. Ha nem lép közbe senki. A Dizájneren egy ilyen “közbelépés” története, ami nagyon komolyan és kendőzetlenül mutatja be a drogosok mindennapjait. Az intravénás szerhasználókról ugyanis csak így lehet beszélni: őszintén, közelről, keményen, gátlástalanul.

    Horváth Balázs évekkel ezelőtt ismerkedett meg Gerivel, a lecsúszott anyagos sráccal, aki kipróbált szinte mindent, ami elérhető volt a narkotikumok piacán. A film ötlete már ekkor megvolt. A rendező általa teljes betekintést nyert a drogosok világába, látta az úgynevezett foglalt házakat, bejáratott anyagozó helyeket, de még a drog megszerzését is végigkövethette. Saját elmondása szerint, hamar megvolt a bizalom nemcsak Gerivel, de a környezetében élő, különböző stádiumban lévő hasonló életmódúakkal is, így elkészülhetett a film. A doku, ami nem finomkodik, rögtön azzal kezd, hogy két srác belövi magát a Duna parton. Hogy mivel? Azt ők maguk sem igazán tudják, csak találgatnak. 

   A drága és körülményes heroin kikopásával és a dizájnerdrogok megjelenésével olyan új dimenziók nyíltak meg az anyagosok előtt, amikről addig nem is álmodhattak. Szinte fillérekért kapják meg az érzést, amitől függnek és ami után sóvárognak, naponta akár többször, komoly dózisokban. Cserébe extra gyorsan sorvasztja el és építi le testüket. Geriék most épp MDPV-t, egy rovarirtószerhez köthető anyagot fogyasztanak, ami belülről emészti föl őket. Nagyon is tudatában vannak, mit tesznek a testükkel, ezt meg is mutatják, láthatóan durva és kegyetlen a hatás, mégis tovább szúrják. Sőt, Geri fiatal kora ellenére többször volt már a halál torkában, napokig lázasan, tüdőgyulladásban fekve egy koszos matracon egy romhalmaz, szemetes házban. Kioperálták a tüdejének egy részét, mégis visszaesett. 

    A szereplők nem csupán interjúkat adnak, hanem teljesen beengednek az életükbe. Egymással kötetlenül beszélgetve, részletesen mesélnek a múltjukról, a drogról való viszonyukról, sőt családjukról és magánéletükről. Sokszor ténylegesen vérlázító dolgokat is, például kiskorú gyerekekről, akik mindkét szülője súlyos kábotószerfüggő. Ilyenkor jó adag empátia is feltétlenül szükséges a film végignézéséhez. De ha ez megvan, teljesen új és eddig ismeretlen szemszögből láthatjuk ezeket az emebreket. Kérdésből rengeteg merül föl, konkrét válaszok viszont nemigazán vannak, csak őszinte vallomások. Lényegében mindenki másként és más okból került a kemény drogok világába, de az megállapítható, hogy valahol a gyerekkor és a felnőtté válás határán dől el minden. Kiút viszont nincs, csak komoly segítséggel. 

     A helyszínek, a megismert sorsok, az ijesztő arcok és a mámorosan fátyolos szemek, amikor épp hat az anyag, narráció és megvágott interjúk nélkül is rengeteget mesélnek. Végigkövetve őket a drogok beszerzésétől, utcáról utcára a belövéseken és a drogprevenciós központokon át, az éjszakai pénzszerző trükkökig, képet alkothatunk arról, hogy a kilátástalan és teljesen perspetíva nélküli életükben milyen fontos szerepet tölt be az azonnali kielégülés és mindent elsöprő kábulat, amit a dizájner drogok jelentenek.

     Geri egy viszonylag átlagos srác, problémás családból, elhanyagolt gyerekként kezdte és ide jutott. Valami fajta életösztön mégis mozgolódik benne, belátja és tudatában van, hogy a rehab az egyetlen esélye a túlélésre. Édesanyja támogatásával megpróbál kiutat találni és felhagyni gyilkos szenvedélyével. A várólisták azonban hosszúak, a bürokráciával meg kell küzdeni és egyáltalán nem biztos, hogy a saját vágyódása és fizikai-pszichikai függésének legyőzése mellett van még elég ereje ezekkel is megküzdeni.